Január 17.

Zsombor kemósorozat utolsó harmadába ért. A múlt héten kapott kezelésével még 3x3 hét van hátra a transzplantációig. Most megint erősödős hét van, ami egyelőre jól megy: tegnap egész jó volt az étvágya. Amikor ma hazaértem, napszemüvegbe, sapkába, sálba beöltözve várt, úgy hülyéskedett. Tehát a kedve most is jó.

Az ünnepek viszonylag rég elteltek, de elmaradt, hogy erről korábban írjunk, hát most pótolom. Az adventi készülődést végig nagyon élvezte, mindegyik osztálytársának sütött és küldött mézeskalácsot. Karácsony előtt néhány nappal hazaérkezett mindenki külföldről és más városokból (csak Marci maradt a szemináriumban, ahogy ilyenkor lenni szokott). Zsombi épp kezelés utáni héten volt, akkor csökkent le a sejtszáma, ezért nem nagyon voltak látogatóink. Az ünnep kapcsán sokan (pontosabban… még többen J) gondoltak rá, az osztályától is kapott ajándékot, amit Vali néni, az osztályfőnöke el is hozott hozzánk 24-e délután. Egy percre találkoztak az ajtóban. Meg volt illetődve egy kicsit, de nagyon örült a találkozásnak és persze az ajándékoknak is. Írt egy levelet az osztálytársainak, amiben megköszönte, hogy gondoltak rá. Ebben szépen elmagyarázta a többieknek, hogy ha tavasszal túl lesz egy nagyon hosszú, utolsó kezelésen (= a transzplantáción), a nyáron megerősödik és szeptembertől megy az iskolába. Ennyi a történet, nincs kérdés vagy más opció. Meggyógyul. Pont.     

Mi, nagyobbak –egymástól teljesen függetlenül- nem ígérkeztünk el sehova Szilveszterre, számoltunk azzal, hogy esetleg itthon legyünk akkor is. Vicces volt, ahogy egymást kérdezgettük: „Hé, te hol leszel Szilveszterkor? Mert ha mindenki itthon marad, akkor én is.” Végülis az új „főnökünk”, Zsombor elé tártuk a kérdést és arra szavazott, hogy bulizzunk együtt. Így kezdődött 2014 egy Káplár-bulival. A család új kedvenc társasjátéka a karácsonyra kapott Bang!, azóta lényegében folyamatosan terítéken van. Bár most, hogy egyre kevesebben vagyunk itthon, már kevésbé.

Gréti