Július 23.

A kezelésről: folytatódik a sugárterápia. Már a második hétnél tartunk. Zsombor azt mondta, ez a legjobb eddig, mert nem fáj. Mindig rákészül, és minket is megkér, hogy gondoljunk rá, imádkozzunk érte. Eddig minden nap úgy jött haza, hogy azt mondta: „nagyon jól sikerült, mert nem mozogtam, és ezért jó helyre ment a sugár.”. A múlt hét közepe táján enyhe mellékhatások jelentkeznek, mint fejfájás, hányinger, szédülés. Kis dózisú szteroid hatására ezek szerencsére hamar megszűntek. A sugarazás mellett hetente egy adag Vincristint is kap a porton keresztül, ezt nem igazán szereti, mert mindig fáj valamennyire. A múlt hét pénteken is kicsit megtörten jött haza. Aznap érkezett haza a cserkésztáborból Juli és Gréti. Ők mesélték, hogy Zsombor első mondata az volt feléjük, hogy „Ma háromszor szúrtak!”. De büszkén is mondta, mint aki kiállta a bátorság próbáját. 

A Gyerekklinikán vagyok nyári gyakorlaton. A mai nap egy kisgyerek vizsgálata közben tudatosítottam magamban, hogy Zsombi sohasem sír és sohasem hisztizik a kezelések előtt. Megdöbbentő, milyen éretten, komolyan áll mindahhoz, ami történik vele. Az is csoda, hogy nem kell altatni a sugarazások alkalmával, hanem elegendő egy fejrögzítő sisakkal fixálni a kis fejét. Kb 15 - 20 percen keresztül teljesen mozdulatlanul kell feküdnie. Még egy felnőttnek is embert próbáló feladat.

Tegnap délután egészen sokat rajzolt, gyakorolt. Hosszú idő után ekkor próbálta először. A műtét utáni napokban szinte egyáltalán nem ment neki, most már tudjuk, hogy azért, mert nem látott rendesen. Még most is nehezen megy a betűk megformálása, bár ez nem meglepő, hiszen a kisagyi érintettség következtében a finom mozgások romlottak. De megint elképesztő volt megtapasztalni a kitartását! Előre megírt formákat, alakzatokat írt át úgy, hogy összekötötte a szaggatott vonalakat. Ha elrontotta, kiradírozta, újraírta. Ha kellett, háromszor-négyszer is. Gyakorlás közben elmesélte, mennyire nehéz volt írnia a műtét előtti néhány nap az iskolában.   

Szombaton Máriapócson volt az egész család. Teljesen „véletlenül” úgy alakult, hogy ez pontosan két hónappal később történt, mint az azt megelőző látogatásunk. Zsombi akkor az intenzív osztályon volt Anyával együtt. Nem is sejtettük, hogy néhány héttel később ők is ott állhatnak majd velünk a Kegykép előtt.  

Panni