Hadihelyzet, július 27.

Pénteken megkapta Zsombi a heti Vincristin adagot, azóta nem volt a kórházban. Jókedve szokott lenni, számomra döbbenetes,
hogy hogyan van ennyi lelki ereje az egész dologhoz. Viccelődik, poénkodik, persze ha kicsit egyedül marad, akkor néha
látszik rajta, hogy a betegségen jár az esze, bár azt gondolom, ez természetes. Fontos azonban, hogy rájött: a műtét
előtti időkben a betegsége miatt nem volt képes sok mindenre (szaladgálni a többiekkel, focizni, stb.), és ez erőt ad neki,
hogy van miért küzdeni, és ami a legfontosabb: most már tudja, hogy nem ő volt rossz, vagy más mint mi, hanem tőle független volt az ok.

Akitől eddig a sugárról hallottam, mindenki azt mondta, hogy legyengíti az embert, anyáék is mondták,
hogy várhatóan visszatérnek bizonyos tünetek, de Zsombin szinte meg se látszik az egész. Ugyanúgy pörög (még mindig előszeretettel
lopódzik a hátunk mögé és üt rá a fenekünkre egy hatalmasat, aztán menekül, mert tudja, hogy el akarjuk kapni :) ), s bár a sejtszáma
kicsit leesett, nem tűnik fáradtabbnak, vagy gyengébbnek. Az étvágyára kell figyelni, többnyire azt eszi, amit szeretne,
de abból szerencsére nem kell kínálni. És a sugár ellenére simán kiáll bárki ellen egy Kinect meccsre, mellesleg egyszer meg nem szólal, hogy fáradt.

Azt gondolom, ezekben a napokban az a legfontosabb, hogy lefoglaljuk, folyamatosan körülvegyük. Hogy ne járjon túl sokat a fejében
az egész, inkább csak próbáljon vidámnak lenni, és reménnyel élni. Szerencsére ezek abszolút teljesülnek. :)
 "Ha majd meggyógyultam..." Sokszor így kezdi a mondókáját, és ez nagyon lényeges.

A sugarat hétfőn folytatják, reméljük vasárnap eljöhet a templomba (múlt héten már el mertük vinni!).

Áron