Április 15. Az elmúlt másfél hét

4-én, pénteken kapta vissza Zsombi az őssejteket. Nagyon jól tűrte – 4-5 fokos oldatot kapott a vénáiba, aminek a hatására a pulzusa 120-ról (még a kemó miatt volt ilyen magas) a felére csökkent. Emellett olyan szereket is kapott, amiknek erős mellékhatásai voltak. Egy nappal később mondta el Anyának, hogy nagyon rosszul volt a kezelés alatt, erős hányingere volt és „kapart a torka”.

Amikor másnap, szombaton meglátogattuk, még mosolygott és ökörködött, amikor kérdeztük, hogy van, azt mondta: "jól. Majd 2 nap múlva leszek rosszul." Ez be is jött, néhány nappal később nagyon-nagyon rosszul lett. Anya később mondta el nekünk, hogy valójában már akkor is nagy fájdalmai voltak és rosszkedve volt: valójában csak arra a rövid időre szedte össze magát "a mi kedvünkért", amíg ott voltunk. Másnap, vasárnap is meglátogattuk, és akkor már nem is volt kedve farkasszemet játszani vagy vicces pofákat vágva játszani velünk. A még a szervezetében lévő kemó lassan ürült ki, és szépen levitte a sejtszámait. Szombaton még 800 körül volt, vasárnapra szinte a nullára esett. A következő napokban egyre rosszabbul lett. A kemó egyrészt nagyon erősen károsította az emésztőszervrendszeri nyálkahártyát – ez nagyon erős fájdalmakkal járt (sokaknál egészen olyan tünetek jelentkeznek, mint a vakbélgyulladás, csak ez sokkal nagyobb területen), másrészt minden sejtosztódást leállított a szervezetében, és az őssejtek megtapadásáig nem gyógyult semmije. Annyira fájt a torka, hogy először egyre kevesebbet evett, majd keddtől egyáltalán nem tudott enni, teljesen át kellett állni intravénás táplálásra. A nyelés természetes folyamata is felbomlott, valószínűleg refluxa is volt. Folyamatosan váladék ürült a szájából, aminek az öblögetése hányást váltott ki. Egy idő után inkább csak kiköpte.

Szerdára belázasodott. Csütörtökön bódító hatású szereket kapott, amiktől sokat aludt.

Anyának és Apának is nagyon nehéz volt ez az időszak, mivel csak ők lehettek benn nála (és ez még néhány napig így is lesz). Ez többek között azt is jelentette, hogy hozzánk is jóval kevesebb információ jutott el, és nagyon aggódtunk.

Péntek délután jöttek az első jó hírek. Apa újra elment Miskolcra, és amikor hazaért, azt mondta, hogy Zsombi sokkal jobban volt. Azonnal jött a drót, és az óriási megkönnyebbülés.

Az orvosok azt mondták, az őssejtek megtapadása 9-14 nap lesz, és az első jel az lesz, hogy elkezd begyógyulni és már kevésbé fog fájni. Virágvasárnap volt a 9. nap.

Szombat délután beszéltünk Skype-on. Egy steril zacskóban nála volt az iPad. Épp akkor hívtam, amikor Anya kilépett a tiszta boxból, hogy egyen valamit. Sokkal jobb volt a kedve. Elkezdtünk mindenféléről beszélgetni – miket csináltak a boxban, kik látogatták meg, miket szokott játszani Apával, az iPaden, miket tanult (természetesen csakis matekot J) stb. Aztán egyszercsak ki kellett köpnie a váladékot, és belém hasított valami: valószínűleg percek óta köpött volna már, csak nem akarta emiatt félbeszakítani a beszélgetést, és inkább tartogatta. Amikor bátorítottam, hogy nyugodtan megállhat beszéd közben akár percenként többször is, és köphet, ahányszor akar, nagyon érdekes módon megváltozott az egész beszélgetés. (Egyrészt tényleg egymás után többször is köpött, és sokat törölgette a száját. Másrészt) most először mesélt. Zsombi nem szokott mesélni arról, hogy hogy van vagy hogy volt. Amikor kérdezzük, mindig elintézi egy rövid, vállrándítós „hm, jól”-lal, természetesen a beszélgetést is így indítottuk. Most viszont elkezdte mesélni, hogy megdicsérte a doktor bácsi, mert milyen volt a transzplantáció alatt. Hogy amikor hányingere volt, felállt, amikor pedig gyengének érezte magát, leült. És hogy nagyon kapart a torka. Annyira különleges volt, hogy ilyesmiről mesélt nekem, hogy alig akartam elhinni.

Aztán egyszercsak megjelent Áron a színen, és átalakult a beszélgetés egy Latrobe-Rotterdam-Miskolc hármasba. Pár perccel később pedig Anya is megérkezett. J Jó volt a kedvünk, ez volt az első ilyen Skype-beszélgetés, Zsombinak jó volt a hangulata, és arról beszéltünk, hogy egy napra vagyunk virágvasárnaptól, amikorra leghamarabb várható a javulás.

És el is jött. Vasárnapra megháromszorozódott Zsombi sejtszáma. A sejtek megtapadtak és elkezdtek osztódni. Elképesztő.

Ma, kedden jött az újabb hír. Panni írt egy emailt, hogy írt a blogra – az egyetemen voltam éppen. Egy megbeszélésen ültem, amikor olvastam, mit fog írni a blogba. „Ma reggel ezt az üzenetet kaptuk Zsombitól: „Anyu, hívd fel a tesókat, hogy írjanak a blogba!” Azt kell megírnunk, hogy Zsombi egyre jobban van, látványosan erősödik. Tegnap már evett néhány falatot vacsorára, ma reggelire kakaót kért. Egyelőre még nem tud sokat enni, de ez természetes is. A sejtszáma mára elérte a háromezret, a bőrén lévő sebek gyógyulásnak indultak és már a nyelés sem olyan fájdalmas. Az orvosok azt mondták, holnap már nyílhat a box!” Alig bírtam a könnyeimmel.

Peti