A kezelésről:
Az utolsó előtti kemoterápiás
periódusban vagyunk a transzplantáció előtt. Ez a hét a kezelés hete, a
következő két hét pedig regeneráció, ugyanúgy, ahogyan eddig is, tehát egy hét
kemo, két hét szünet. Még egyszer fog ez megismétlődni, és ha minden jól megy,
március 17-e környékén Zsombi és Anyu Miskolcra fognak utazni. Reméljük,
húsvétra haza tudnak majd jönni. Ha visszaszámolunk, rájövünk, hogy egy hetes
csúszásban vagyunk. Az e heti kezelést a múlt héten kellett volna megkapnia, de
annyira alacsony volt a sejtszáma, hogy várnunk kellett egy hetet. Sajnos a
csontvelő egyre nehezebben regenerálódik, egyre nehezebben újul meg. Ez a
hosszú kezeléseknek a következménye. Ez azt is jelenti, hogy hosszabb távon
fennáll a vérszegénység , ami a vörösvértestek alacsony számával magyarázható ,
az alacsony vérlemezkeszám miatt pedig fokozottan kell figyelni arra, nehogy
megüsse magát, hiszen súlyos külső-belső vérzések származhatnának belőle. Ezért
is van az, hogy már jó néhány hónapja nem lehet „megdögönyözni” (csiklandozni,
dobálni), de ami késik, nem múlik!:)
Zsombiról:
Zsombi változatlanul jól viseli a
kezelés testi-lelki nehézségeit. A múltkori kemoterápia után többször is előfordult,
hogy hányt, valamikor éjszaka is. Akkortájt kevesebbet evett, gyengébb volt, ez
abban is megmutatkozott, hogy nehezére esett odafigyelni a mesére meseolvasás
közben, illetve nagyon sokat aludt. Viszont egy cseppet el is kanászosodott,
mert nagyon rákapott a számítógépezésre és a tévénézésre! Az utóbbi azonban
hasznos is volt, rengeteg ötletet gyűjtött a Da Vinci learning nevű csatorna műsoraiból,
amiben gyerekek barkácsolnak a lehető legegyszerűbb, otthon is fellelhető
tárgyakból. Hihetetlenül lelkesedett érte, eltervezte, mi mindent fog megcsinálni
most, a betegsége alatt, és majd később, ha meggyógyul. A múlt hét eseménydús
volt, itthon volt Marci, Máté, csütörtökön és pénteken pedig Balázs és én is
(mármint úgy, hogy nem tanultam!:)). Rengeteget játszottunk, nevettünk, szinte
kizárólag a Banggal. Apa, Juli és Bazil is csatlakozott a körhöz, Anyunak
valahogy nem jött be ez a „lövöldözős kutyafüle”, ő inkább kívülálló maradt.
Olyan jó látni Zsombit ilyenkor, mennyire önfeledt, boldog tud lenni.
(Zárójelben megjegyzem, hogy ránk is hasonló hatással van a játék.) Ilyenkor jobban is
eszik, egész nap hülyéskedik, új és új ötletei vannak, hogyan nevettessen meg
minket. Egészen elképesztő dolgokat tud kitalálni, például rájött, hogy tudja
mozgatni a füleit anélkül, hogy bármilyen más mimikai izmát használná. Nagyon vicces, amikor „csak úgy” mozgatja a
füleit, és ugyebár nincs haja, így mindenki elképzelheti, milyen lehet. Mindemellett
majdnem minden nap magára vesz valami furcsa ruhadarabot, és úgy nevettet meg
minket. A másik legújabb szenvedélye a kukabúvárok!
Azt szeretném még elmesélni,
mennyire figyelmes volt velem a vizsgaidőszakban. Az egyik nehéz vizsgám előtt
már nagyon fáradt voltam, és amikor ezt látta rajtam, odajött hozzám, és azt
mondta: „Panni, puszilgasd meg nyugodtan a nagy fejemet, tudom, hogy azt nagyon szereted és az
sok erőt ad neked!” Meg kell jegyeznem, hogy nem nagyon szereti, ha (túl!) sokszor
megpusziljuk, ezért is volt nagy dolog tőle, hogy felajánlotta.
Elgondolkodtam. Néhány hónap
alatt mennyire átalakult az életünk. Valami új rend állt be, aminek az egyik
irányítója Zsombi lett. Zsombi, aki elfogadta azt, amiben van, amiben élnie
kell. Nem lázadozik, egyszerűen elfogadja és viseli azt úgy, hogy közben őszintén
tud örülni. És ezt észre kell vennünk. És azt is, hogy ebből rengeteget meríthetünk,
tanulhatunk!
Panni
Panni
