2015. június 12. - negatív MR, kivették a portot, újra biciklizik, és lassan eljutunk a moziba és a vidámparkba is :)

Május 19-én volt két éve Zsombi műtéte, és az évfordulóhoz kapcsolódóan a napokban volt egy MR vizsgálat. Istennek hála minden szuper: negatív lett. Ilyenkor mindig van bennünk egy kis feszültség, nehéz volt várni a vizsgálat után, nagy megkönnyebbülés volt, amikor kijött az eredmény.

Szerdán végre kivették a portot is, amit még 2013. július elején ültettek be a bőr alá a mellkasába, a katéter végét pedig a kulcscsont alatti nagyvénába. Annak ellenére, hogy mindez elég rosszul hangzik (amikor meséltük, hogy most lesz a port kivétele, barátok döbbenve kérdezték: micsoda? Zsombi úgy él 2 éve, hogy egy izé van beültetve a mellkasában egy nagyvénába?), ez a port amúgy nem egy annyira gázos dolog. Egyszer-egyszer fordult csak elő, hogy egy-egy intenzívebb csikizés vagy bunyózás során Zsombi szólt, hogy finomabban nyúljunk hozzá, mert fáj a port, de amúgy egy kis dudoron kívül nem is látszik, a mindennapi életben nem zavar, és éveken át benn lehet – viszont óriási segítség volt, hogy a kezelések alkalmával nem a kezén-karján-lábán lévő vénákat kellett szurkálni, ami az elején, az első kemós kezelés alatt (amíg még nem volt benn a port) nagyon megviselte – a szurik a rossz álmokban a mai napig előjönnek. 
Szerencsére itt, a kivételnél is minden simán zajlott. A szurik megmaradt rossz emléke miatt – félt, hogy fájni fognak, emlegette is a műtét előtt – először egy bódító hatású tablettát kapott, és vártak egy félórát: csak azután tettek be egy branült a kézfejébe (amin keresztül a műtét alatt altatták, és a műtét után infúziókat kapott), miután a tabletta elkezdett hatni. A várakozás alatt nagyon jókedve lett, nevetgélt, Anyáék óriásiakat nevettek a szövegein. J Megállapította, hogy nagyon jó ez a tabletta, nagyszerűen érzi magát tőle, úgyhogy fog majd kérni egy dobozzal! J J Nagyon megörült a branülnek is: rejtett pisztoly! Szét is lőtt vele mindenkit, aki él és mozog. J

A bódító éreztette a hatását a műtét utáni ébredezésnél is. Az első kérdés az volt, hogy „Anya, még kómában vagyok?” J

Szerencsére szép volt a port helye, egyáltalán nem volt gyulladt, így estére már haza is jöhetett, nem kellett a klinikán aludni. És mostantól nincs menekvés, gyúrhatjuk, mint a tésztát! J

Az elmúlt időszak amúgy még otthon telt Anyával, a sulit csak ősszel kezdheti újra, viszont szép lassan azért minden egyre jobb. Pl. húsvétkor elővettük a biciklit! J

Amikor elővettem a Juli biciklijét, utánam jött a garázsba. Kérte, hogy vegyem le az ő biciklijét is. Mondta, hogy régen nagyon jól tudott biciklizni, de aztán volt egy agydaganata, és tavaly nyáron nem tudott.

Hihetetlen bizonytalanul indult, az első próbálkozások nem voltak egyszerűek. Egészen levettük az ülésmagasságot, hogy rögtön le tudja tenni a lábát, ha dőlni kezdene. Perceken át próbálkozott, a pedálokat hátratekerve helyzetbe hozta a bal pedált, és megpróbált elindulni, de még a másik lábát sem tudta a másik pedálra tenni. Mint amikor egy kisgyereket látsz járni tanulni. Hihetetlenül elszántan kezdte újra és újra. Legalább öt percig tartott, míg először sikerült megtennie néhány métert, és majdnem nekiment a kocsinak. Aztán újra hosszú próbálkozások, és – bár az utca egyik szélétől a másik széléig csalinkázott – eljutott a házunktól az utca végéig! J Aztán újra nehezen, de már sokkal gyorsabban, kb. harmadik próbálkozásra meg is indult, és egészen az utca elejéig jutott, sőt, majdnem sikerült is megfordulnia. Ezután megint nehezen indult, de már rá is tudott kapcsolni a sebességre, és az utca végéig sprintelt, ahol nehéz volt megállnia, és elesett. Mire odaértem, nagyon pihegett, ebben a sprintben el is fáradt – kérte, hogy pihenjünk, mielőtt újra felül. Utána még egyszer visszajött az utca elejéig, majd vissza (próbált balra is, és jobbra is megfordulni, de ez még nem sikerült). Ezután még egyszer eljött a házunkig, és ezzel teljesen el is fáradt, abbahagytuk. Néhány nappal később viszont már elkísérte Pannit a kisboltig, aztán pedig úgy belejött, hogy mostmár rendszeresen járnak Apával biciklizni!

Májusban Zsombi felköltözött Julihoz, a régi ágyába. Annyira boldogok voltak, hogy alig lehetett lelőni őket. Kuncogtak, beszélgettek, többször is rájuk kellett szólni, hogy mostmár alvás, másnap iskola.

Hétvégén elkezdődik a tesóknak a szünidő, Zsombi már alig várja, hogy újra sokan legyünk otthon.

Borzasztóan várja azt is, hogy vége meglegyen a védettség, tele van tervekkel, hogy mit fog csinálni, ezekről nagyon szeret mesélni. Azt fogja kérni, hogy menjünk el a vidámparkba dodzsemezni. Számon tartja, hogy milyen mesék fognak kijönni a következő időszakban – rendszeresen keres magának film előzeteseket a youtube-on, és mutogatja nekünk, melyiket fogja megnézni moziban. „Amint meglesz a védettség, ha rajtam múlik, legalább 3x elmegyek moziba, ha akár én fizetem is!” Ja, és persze a Mekibe is feltétlenül be kell majd nézni!!!

Peti